Végre elkelt Magyarország legnagyobb gabonaraktára

Sokadik nekifutás után sikerült eladni jóval a becsült értéke alatt a hányatott sorsú Magtárház Kft.-t. A cég elsőként kirendelt felszámolója 2012 novemberében az adonyi logisztikai bázist még 15 milliárdért próbálta eladni. A felszámolás alatt álló társaságot a kormány 2013 júliusában stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította. Ezt követően minden kötelezettségvállalás vagy kifizetés kizárólag a kijelölt vagyonfelügyelő, az állami kézben lévő Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. jóváhagyásával történhetett meg. Az NRN Kft. az első alkalommal még ­10,7 milliárd forintért hirdette meg a céget, s azóta több kiíráson is túl vannak, az ár pedig egyre csökkent. Legutóbb most nyáron 6,1 milliárdért pályáztatták meg a társaság vagyonelemeit. A napokban végül egy valamivel több, mint 3 milliárd forintos ajánlatot nyilvánítottak eredményesnek. A cégközlönyben egyelőre nem jegyezték be az új tulajdonost, így kiléte még nem ismert.

Hírdetés

Adony, magtár, magtározó, gabonatározó, gabonatár Kukoricarakodás az új Adonyi magraktárban
Forrás: MW

Az ár mellesleg nem csak a felszámolási eljárásban kiírt pályázatokban szereplő összeghez képest alacsony; annál fájóbb, hogy az állam is jókorát bukhat az ügyleten. Az ország legnagyobb gabonaraktárának építéséről ugyanis még a szocialista kormány idején döntöttek, mondván: azért lesz rá szükség, mert így tárolni tudják majd az uniós intervenciós készleteket, vagyis azokat a terményeket, amelyeket a közösség támogatásával az állam felvásárolt volna az esetleges piaci zavarok kezelésére. Ám a magtárház 2006-os átadása után – amint az várható volt – megszűnt az intervenciós rendszer. A beruházást annak idején legnagyobbrészt az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozta. Az ügy közben megjárta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, amely azt állapította meg, hogy az MFB-nek nagyjából 13 milliárd forint követelése maradt fenn. Egyébként a cég 2011-es mérlegében csaknem 16 milliárd forint kötelezettség szerepelt.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »