„Totális bukás” a kevert kultúra bevezetése

„Totális bukás” a kevert kultúra bevezetése

Ahol több évtizedes kísérlet történt a „kevert kultúra” bevezetésére, például Nagy-Britanniában vagy Belgiumban, ott totális bukást szenvedett el a „multikulturalizmus” meghonosítása – jelentette ki Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

„A közel-keleti társadalmakban azt látjuk, hogy az iszlám csak akkor tud együttműködni más vallással, felekezettel és népcsoporttal, ha egy erős központi hatalom határozza meg a szabályokat” – hangsúlyozta Speidl Bianka.

Kritikussá vált a biztonsági helyzet Európában

A kereszténység és az iszlám együttélésével kapcsolatos történelmi tapasztalatot a nyugat-európai országok figyelmen kívül hagyták, a sokszínűséget megpróbálták ötvözni a szabadságjogoknak egy liberális felfogásával, amely szerint mindenki teljes mértékben autonómiát élvez – mondta a szakértő.

Speidl Bianka elmondta: azok a kérdések, hogy bizonyos közösségek milyen értékrend szerint élnek és milyen elképzelései vannak a többségi társadalommal való együttélésről, mind a magánszférába utalódtak, ez pedig a biztonsági helyzet kritikussá válásához vezetett Nyugat-Európában.

Hozzátette: ezek az országok nem veszik figyelembe azokat a tanulságokat, amelyeket a gyarmati múltból lehetne levezetni.

Az iszlám elutasítja az integrációt

Hírdetés

„Nagy-Britannia esetében azt látjuk, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket a múltból levonhatott volna, teljes mértékben lecserélte egy szavazatszerző, liberális megközelítés. Ezt a fajta multikulturalizmust a munkáspárt dolgozta ki és vezette be a kilencvenes években” – magyarázta a szakértő.

„Franciaországban viszont szegregálják az olyan csoportokat, mint a muszlimok, akik számára a vallás az elsődleges, ezáltal pedig ellenérzést váltanak ki belőlük, ami erősíti a radikális tendenciákat” – tette hozzá.

Egyelőre nincs olyan recept, ami bevált volna, hiszen vallási alaptételeiből adódik az, hogy az iszlám elutasítja az integrációt és önmagához alakítja a környezetét – magyarázta Speidl Bianka. „Radikálisan meg kellene változnia annak a jogi keretrendszernek, ami ezeknek a kisebbségi csoportoknak a működését szabályozza Európában” – vélte.

Széttöredezettek a nyugat-európai társadalmak

A szakértő szerint jelenleg nincsenek olyan keretek, amelyek hosszútávon egyben tartanák a nyugat-európai társadalmakat, ezért azok széttöredezettek maradnak, később pedig működésképtelenné válnak.

„Az iszlám esetében a kisebbségek pontosan tudják, mit akarnak, erős védekezési mechanizmusuk van, valamint egyfajta önelhatárolódási tendenciát mutatnak évtizedek óta” – hangsúlyozta Speidl Bianka.

A többségi társadalom fölé kerekedik az iszlám

„A muszlim csoportok nagyon könnyedén, már a demográfiai adatokkal mérve is, a többségi társadalom fölé tudnak kerekedni az értékrendek irányításában” – mondta a szakértő.

Európa, ha a beáramlás folytatódik és a migránsok elosztása megvalósul, néhány évtizeden belül elveszítheti azt a jellegét, amit több mint ezer évvel ezelőtt kialakított és megőrzött – jelentette ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »