Szabad elvonulást biztosítottak a szíriai "mérsékeltek" a Barbár Állam terroristáinak, de az oroszok lebombázták őket

Szabad elvonulást biztosítottak a szíriai "mérsékeltek" a Barbár Állam terroristáinak, de az oroszok lebombázták őket

Az orosz légierő csapást mért az Iszlám Állam (IÁ) konvojára, amely a terrorszervezet szíriai fellegvárából, Rakkából tartott Palmüra irányába. A légicsapás végzett több mint 120 szélsőségessel és megsemmisítette 32, nehéz géppuskákkal felszerelt kisteherautójukat – közölte szombaton a Ria Novosztyi hírügynökség az orosz védelmi minisztérium egyik illetékesére hivatkozva.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő azt mondta, hogy a támadás két napja, csütörtökön történt.

A forrás szerint az Iszlám Állam megállapodott a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezetben harcoló kurdokkal, hogy megnyitnak számukra egy "déli folyosót", amelyen biztosítják nekik a szabad elvonulást Rakkából Palmüra irányába. Az orosz légierő éppen ezt akadályozta meg támadásával.

Most egész nap orosz drónok köröznek a térség felett, pásztázva azokat az utakat, amelyeken a terroristák kiszökhetnek Rakkából. A dzsihadisták megsemmisítésében nemcsak harci repülőgépek és helikopterek vesznek részt, hanem kommandósok is – jelentette a Ria Novosztyi.

Hírdetés

Az Egyesült Államok által támogatott, arab és kurd fegyveresekből álló SDF csütörtökön felszólította az IÁ harcosait, hogy adják fel a harcot Rakkánál, és azt ígérte a nekik, hogy nem esik bántódásuk, ha a hónap végéig leteszik a fegyvert.

Az Iszlám Állam 2013 márciusában foglalta el az észak-szíriai Aleppótól 160 kilométerre keletre fekvő Rakkát, amelyet a terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi 2014 nyarán megtett "kalifátusuk" fővárosává. Az ókori romjairól nevezetes Palmürát az IÁ fegyveresei először 2015 májusában foglalták el, a sivatagi településen számos műemlékeket semmisítettek meg, és tömeges kivégzéseket hajtottak végre az ottani amfiteátrumban. Tavaly márciusban, ugyancsak orosz légi támogatással elűzték őket, de az iszlamisták decemberben ismét bevették a várost. Idén márciusban a szíriai hadsereg azonban újból visszafoglalta Palmürát.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »