Róna Péter: Ez lenne a keresztényi szeretet országa?

Róna Péter: Ez lenne a keresztényi szeretet országa?

Újabb Hír TV-s nyilatkozatában sem fukarkodott a kemény jelzőkkel Róna Péter: a közgazdász az Egyenesen stúdiójában úgy fogalmazott, Orbán Viktor megérezte, hogy a korábbi kormányok hibáiból mélységes csalódás halmozódott fel az országban, ezért „meghirdette az orbánizmust, ami a Szent István-i küldetés tagadása”.

Épp ezért a 2018-as választás szerinte arról szól: vagy Szent István, a keresztény Európába való betagozódás, vagy az abból való kimaradás, utóbbi esetben pedig „lesz nekünk Orbán Viktor, Erdogan, Putyin és társaik”.

Róna Péter nem tud arról, hogy ő lesz majd az állítólagos Jobbik–MSZP–LMP választási összeborulásnak a motorja, ahogyan azt a kormánypárti Magyar Idők állította, és nem is szeretne különösebben reagálni egy ilyen „pongyola” kijelentésre. „Ez komolytalan dolog, nincs azonosítva a forrás, engem nem kérdeztek, teljesen pontatlan fogalmazások, állítások, satöbbi. Nincs mit se megerősíteni, se cáfolni” – jelentette ki a műsorban.

A közgazdász emlékeztetett: a magyar kormányfő abban reménykedett, és be is jelentette, hogy 2017 lesz az európai lázadás éve – de nemhogy nem lett lázadás, hanem „az Orbán-féle politikai erők” történelmi vereséget szenvedtek Franciaországban, Ausztriában, Hollandiában, Németországban pedig alig léteznek. Róna ugyanakkor azt is megjegyezte: nem kívánja sem Orbán Viktort, sem pedig a követőit ócsárolni.

Hírdetés

http://mno.hu/

„A magyar társadalom előtt ott van a világos választási lehetőség: vagy ez, vagy az; nem lehet elsumákolni, nem lehet elkenni, nem lehet elszórakozni, és nem lehet eltaktikázni, mert már fél lábbal az Európai Unión kívül vagyunk.”

Róna Péter a kvótakérdés kapcsán azon a véleményen van: azzal, hogy a kevesebb mint kétezer menekültre nemet mondtunk, szemen köptük Európát. „Ez lenne egy keresztény ország? Ez a keresztény felebaráti szeretet?” – tette fel a költői kérdést, hozzátéve: amennyiben a magyarok ezt a politikát választják, akkor az EU nem kér Magyarországból.

Végezetül megjegyezte: nincs pártkötődése, de még csak rálátása sincs a pártok belső viszonyaira, terveire, az esetleges koalíciókra. 

http://mno.hu/

„De mint magyar hazafi kötelességemnek tartom – annak alapján, amit a nyugati világban hallok és tapasztalok – felhívni honfitársaim figyelmét, hogy nem babra megy a játék” – húzta alá. Szerinte az ország sorsdöntő helyzet előtt áll: vagy bent leszünk az Európai Unióban, vagy kint.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »