Négyéves kisgyerekkel együtt lopott autót egy „férfi” Pápán – nem lehet megmázsálni, mert jönnek a jogvédők

Vádat emeltek egy jogosítvánnyal nem rendelkező férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt lopott el egy autót a benne ülő négyéves gyerekkel februárban, Pápán – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A 24 éves férfi veszekedett élettársával az utcán, majd kábítószertől bódult állapotban egy arra kanyarodó kocsinak futott. Az ütközés erejétől a vádlott az autó motorháztetejére, majd onnan az aszfaltra esett. A sofőr és utasa próbált segíteni neki, ő azonban beugrott az autójukba és az abban ülő négyéves kisgyerekkel elhajtott.

Hírdetés

A sofőr és párja belekapaszkodott a kocsiba, valamint az asszony az ajtón keresztül megragadta a vádlott ruháját és kiabált, hogy a gyereke a kocsiban van, de a férfit nem tudták visszatartani: hirtelen gázt adott.
A vádlott tudta, hogy a hátsó ülésen egy kisgyerek ül, ennek ellenére a csúszós úton gyorsan hajtott, és először egy fának, majd az útpadkának ütközött. Előbb Noszlopra, majd onnan az egyik közeli faluba hajtott, ahol a rendőrök megállították és elfogták.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »