Migránsfalva

Migránsfalva

A minap megjelent hír szerint az elnökasszony a menekültek nagyobb csoportjainak Kelet-Európai áttelepítését szorgalmazza, mégpedig úgy, hogy a lakosságcsere során egész szíriai falvakat kellene átköltöztetni, például Lettországba. A képviselőnő elmondta: egyértelművé vált, hogy a menekültek szívesebben mennek oda, ahol már honfitársaik is élnek, akik segíthetnek nekik az integrációban és a beilleszkedésben. „A szíriai falu ötlete egy lehetőség, amit fel tudunk használni. Például akkor, amikor a szír menekültek nem akarnak egyedül egy olyan országba települni, ahol még nincsenek letelepített honfitársaik.”

A politikus szerint az intézkedés elősegítené a bevándorlók integrációját. Valójában persze nem, és ezt mi, közép- kelet-európaiak meglehetős nagy pontossággal tudjuk. Hiába élnek idegen környezetben egyes népcsoportok, integrációjukat gyakorlatilag kizárttá teszi, ha zárt közösségekben, etnikai tömbökben, kisvárosokban, falvakban, vagy akár falutöredékekben a sajátjaik között élhetnek. Ez az együttélés a megtartó ereje a határon túli magyaroknak, vagy volt a nálunk élő németeknek, szlovákoknak, szerbeknek, amit el nem csereberéltük a nagyrészüket a világháborúk utáni össznépi elmezavarunkban.

De egész Európában nagy divatja volt ennek a lakosságcserének becézett kitelepítési programoknak, példának okért nemrég ugyanezek a mindenen meghatottan könnyező liberálisok győztesnek szavaztak meg az euróvíziós dalfesztiválon egy ukránérzelmű krimi tatárt, aki arról énekelt, hogy mennyire rossz volt, mikor Sztálin Kazahsztánba telepítette őket a hit-és egyéb testvéreikhez. Pedig – Ska Keller óta már tudjuk – Sztálin csak jót akart, az nem kitelepítés volt, hanem maga a gondoskodó szeretet.

Hanem arról talán lehet pár szót mondani, miféleképpen tehetnénk otthonosabbá szír barátaink számára Európai új hazájukat. Nos, következzen néhány szerény javaslat, remélve, hogy az európai zöldek némelyiket felkarolják, s – kötelezettségszegési eljárás fenyegető rémének árnyékában – rá is illesztik Európára.

Hírdetés

De ezt talán maguktól is megteszik…

]]>www.tutiblog.com]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »