Hogy ez a Botka mennyire erdőben van…

Lebontaná a magyar-szerb határon a bevándorlás feltartóztatására emelt kerítést az MSZP kormányfőjelöltje, ha működne az Európai Unió határvédelmi ellenőrzése, és a közel-keleti helyzet megnyugodna.

Botka Lászlót a Közép- és Kelet-európai Beruházási Csúcstalálkozón kérdezte a Reuters brit hírügynökség.

A szocialista politikus az interjúban arról is beszélt, hogy a jövő évi választáson egyféleképp lehet legyőzni Orbán Viktort: ha egyetlen baloldali kihívója.

Hírdetés

„Nem lehet választási sikert elérni a jelenlegi tömegbázis szélesítése nélkül. Hiteles és erőteljes, a társadalmi egyenlőségre szilárdan épülő programra van szükségünk, továbbá biztosítékokkal kell szolgálnunk arra, hogy tanultunk 2010 előtti hibáinkból” – idézte a Reuters Botka Lászlót.

Az MSZP kormányfőjelöltje kizártnak mondta, hogy együttműködés jöhetne létre pártja és a Jobbik között. Utóbbi politikáját sikertelennek és hiteltelennek minősítette.

Saját pártjáról szólva azt mondta, hogy az nem fogja megismételni 2014-ben elkövetett hibáit, amikoris a baloldali pártok belesüppedtek egy hosszadalmas civakodásba arról, hogy együttműködjenek-e egyáltalán, és ha igen, miként.

Botka szavai szerint a szocialisták szükség esetén egyedül mennek végig az úton. „Mindenki a saját útját keresgéli mostanság. Én előálltam egy határozottan új baloldali programmal. Ki akarom szélesíteni támogatóim körét, és biztos vagyok abban, hogy végül mindenki fontolóra veszi felelősségét a jelenlegi kormány leváltásában” – mondta Botka László.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »