Bayer Zsolt: Levél David Van Cleve-nek

Bayer Zsolt: Levél David Van Cleve-nek

Kedves David!

Ön az az amerikai diplomata a budapesti amerikai nagykövetségről, aki Kocsis Mátéval akart értekezni az Auróra bezárásáról. Mindenekelőtt őszintén gratulálok! Eddig – nyilván információhiány miatt – azt gondoltam, van még a világnak egy-két problémája, amely megoldásra vár. Közel-Kelet, migráció, időjárás-változás, világbéke – ám örömmel látom, hogy mindezeken túl vagyunk. Másképpen hogy is lenne ideje a józsefvárosi Auróra nevű, érdekes kis „alternatív tanya” ügyeivel foglalkozni?
Mindenesetre irigylem a problémáit!

S ha már ennyi ideje van, engedje meg, hogy a polgármester úr helyett én tájékoztassam néhány dologról. Azért én, mert a polgármester a magyar törvények szerint semmilyen módon nem avatkozhat bele hatósági ügyekbe. Nem kommentálhatja, értelmezheti, befolyásolhatja azokat, máskülönben bűncselekményt követ el, és akár börtönbe is zárhatják. Jó lett volna, ha a magát erre a hülyeségre felbujtó civil szervezetek (NGO-k, tudja, Soros!) előzetesen ezt is elmondták volna, így nem jött volna házhoz a pofonért. De ha már így sikerült, engedje meg, hogy segítsek.

Szóval, az Auróra nevű, nagyon, de nagyon alternatív helyet, egyszerre nyolc civil szervezet otthonát egy Marom Klub Kft. nevű cég működteti. Az Auróra ellen panaszos levelek özönlöttek az önkormányzathoz, a környék lakói írták mindet, és arról szóltak, hogy nem bírják elviselni a zajt, üvöltözést, miegyebet. Az önkormányzat hatósági osztálya a rendőrséggel közösen többször tartott ellenőrzést a helyszínen, mint teszi ezt máshol is, különösen ha sok panasz érkezik a lakosság részéről. Ez történt 2017. június 10-én is.

Az ellenőrzést követően a kerület rendőrkapitánysága azt javasolta, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt indított eljárások okán az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évig az önkormányzat ideiglenesen zárja be a helyet.

És az önkormányzat bezárta a helyet. Tette ezt annál is inkább, mivel az Auróra Kert nem is rendelkezett kereskedelmi engedéllyel! Nagyjából ezek a fantasztikusan izgalmas és vadregényes ügy körülményei.

Amúgy ezúton szeretném felhívni figyelmét arra is, hogy az Auróra bezárásával egy időben a józsefvárosi önkormányzat bezáratta még a Népszínház utcai Illés sörözőt, a Mária Cafét, továbbá az egyik forgalmas aluljáróban működő gyrosost is, ez utóbbit a Nébih javaslatára. Mivel egészen biztosak vagyunk abban, hogy egy olyan sziklaszilárd jellem, mint maga, egy ilyen John Wayne, egy Gregory Peck, egy igazi pionír, egy igazi Daniel Boone, nem részrehajló, és nem kizárólag az Auróra bezárásával foglalkozik, ezért nagy érdeklődéssel várom, hogy bejelentkezzen Kocsis Mátéhoz az Illés söröző, a Mária Café és a Klinikák aluljáró gyrososa ügyében is.

Hírdetés

És mivel Kocsis Máté nem illetékes az ügyben, és mint említettem, nem is teheti meg, hogy hatósági eljárásokba beavatkozzon, ezért, kedves David, inkább jelentkezzen be a kerületi rendőrkapitányságon, a Nébihnél, továbbá a jegyzőnél. Ők szívesen és készségesen eligazítják oda, ahová el kell magát igazítani.

Ha mindezzel végzett, ha befejezte küzdelmét a világ jobbításáért, akkor kérem, ugorjon fel hozzánk, ugyanis a takarítónőnk kivette évi rendes szabadságát, így össze kellene kapni kicsit a lakást, portörlés, felmosás, legalább ott, ahol a papok táncolnak, és le kellene szaladni macskakajáért is.
Köszönöm, és nagyon várom!

Szeretettel üdvözlöm.

(Ui.: Kérem, küldje már át azon vendéglátóipari egységek listáját, amelyeket bezárattak az elmúlt két hónapban az Egyesült Államokban, körbejárnék és bejelentkeznék a polgármestereknél elbeszélgetésre. Magára fogok hivatkozni. Köszi!)

Bayer Zsolt – <![CDATA[]]>www.magyaridok.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »