A dúsgazdag Katarnak meg sem kottyan a blokád

A dúsgazdag Katarnak meg sem kottyan a blokád

Hiába szakította meg a diplomáciai kapcsolatait, hiába vonta gazdasági embargó alá, hiába intéz újabb és újabb ultimátumokat nyolc állam Katarhoz, az öböl menti kis országot nem sikerül megtörniük. Annyira nem, hogy a katari cégek még terjeszkednek is a világpiacon.

A legújabb: pénteken tizenhárom pontos ultimátummal fordultak Katarhoz azok az országok, amelyek június elején megszakították vele a kapcsolataikat. Ebben egyebek közt azt követelik Dohától, hogy mérsékelje diplomáciai kapcsolatait Iránnal, zárja be az Al-Jazeera televíziót, szüntesse meg a török katonai jelenlétet az országban, és vessen véget a terrorista csoportok támogatásának. A követeléslista természetesen nem új. A diplomáciai kapcsolatokat megszakító országok már korábban jelezték, miben kellene Katarnak változtatnia a politikáján. Ezt az emírség már a kezdet kezdetén visszautasította, és jelezte, hogy a gazdasági embargó feloldásáig nem tárgyal senkivel.

Habár a Katar köré vont blokád egyik célja az ország gazdasági megroppantása volt, közel három hét után világos, hogy a kísérlet kudarcba fulladt. A diplomáciai válság kezdetén a katariak megrohamozták az élelmiszerboltokat, és mindent megvettek, amit csak lehetett, mivel arra készülnek, hogy csökkenhet az élelmiszer-ellátás. Az ománi szultán azonban rögtön vállalta, hogy kikötőiből zavartalanul folyhat Katar ellátása a szükséges fogyasztási cikkekkel.

Hírdetés

Katarnak az elmúlt hetekben több segítője is akadt: Irán napi 1100 tonna gyümölcsöt és zöldséget szállít a blokád alá vont országba, miközben Isztambul is kitett magáért. Eddig 105 élelmiszerrel megrakott török teherszállító repülőgép érkezett Katarba, sőt csütörtökön egy 4000 tonna élelmiszerrel teli hajót is útnak indítottak, amely tíz nap múlva érheti el a dohai kikötőt.

Még kevesebb sikerrel járt az államot elszigetelni szándékozó országok azon kísérlete, hogy korlátozzák a katari repülőgépek forgalmát. Az állami Qatar Airways más útvonalakon biztosította a közlekedést, így a légi blokádban érintett országok kivételével minden úti célra a megszokott módon szállítja az utasokat.

A világ legjobb légitársaságának címét már többször – legutóbb idén – elnyerő cég az elkövetkező hónapokban a világ több nagyvárosába indít járatokat. Akbar al-Baker, a cég vezérigazgatója a párizsi Nemzetközi Repülési és Űrrepülési Szalonon kijelentette: a blokádnak nem lett olyan hatása, amilyenre a szomszédaik számítottak. A több mint százötvenezer alkalmazottat foglalkoztató légitársaság ráadásul a legújabb hírek szerint megvásárolná az American Airlines részvényeinek tíz százalékát.

Orientalista.hu – Magyar Nemzet


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »